• Share on Facebook
  • Pinterest
  • Share on Facebook
  • Pinterest
  • Share on Facebook
  • Pinterest
  • Share on Facebook
  • Pinterest
  • Share on Facebook
  • Pinterest
  • Share on Facebook
  • Pinterest
  • Share on Facebook
  • Pinterest
  • Share on Facebook
  • Pinterest
  • Share on Facebook
  • Pinterest

Már elment a félidő és már eltelt 18 hét azóta, hogy tudomást szereztünk róla, hogy valaki minket választott és érkezik hozzánk. Beköltözöt és itt is marad jó sokáig. Kíváncsi várakozás kezdődött. Jó hosszú és már tart 18 hete. Az eleje lassan vánszorgott, minden gondolatom eköré szerveződött. Hirtelen kellett megbarátkozni a gondolattal. Majd eltelt újabb 8 hét és a világ is tudomást szerzett a kis jövevény érkezéséről. A fáradt periódus alábbhagyott. Már nemcsak a környezetem, de az orvosom is úgy nézett rám, mint aki terhes vagy babát vár. Hirtelen mindenki ehhez igazodott.

De mivel még csak alig látszott, a legtöbb ember nem gondolt erre. Még csak azok, akikkel erről társalgásba bocsátkoztunk. Így aztán kicsit titkosnak, kicsit még hihetetlennek tűnt. Mindenki megosztotta a saját titkos tapasztalatait. Na meg persze mivel ilyen komolyan veszik már a 12. héttől a magzati létet, az orvosok is meg akarnak erről győződni. Ezért aztán előírnak mindenféle vizsgálatot. Hetek mennek el azzal, hogy az ember ne csak bejelentkezzen a kötelező vizsgálatokra (először néha beutalót kér, aztán bejelentkezik, majd elmegy a vizsgálatra  – tehát egy vizsgálat akár 3 időpontot is takarhat), hanem elkezd gondolkodni a különböző extra felajánlott szűrési lehetőségeken. meghallottam, hogy MINDEN RENDBEN! És igen, igen, jól látta a kollega a 12. héten – tényleg fiú!!! Ami nálunk azért volt nagyon fontos, mert már a nagytestvére tudott a hírről és   fiú játszótársat várt magának. Szóval erről szólt a negyedik hónap. Izgalmakkal. Majd utána nézek, milyen szervei fejlődnek ilyenkor a babának, de a 4. hónapban ez az idegeskedés minden 30 és 35 feletti kismamának kijár. Szerintem az ezzel járó negatív hatások nagyon kedvezőtlenek a mamára és a babaára is, viszont szerencsére csak az esetek kis %-ában van tényleg probléma. Tehát a 4. hónapot az összes terhes anyuka végigizgulja, azonban nem mindenkinek kellene.  A 4. hónap vizsgálatsorozata után az ember alig várja, hogy legyen egy nyugodt hete és végre bepótolhassa mindazt, amit az elmúlt hónapokban nem tudott elintézni. Vagy csak újra egyet tornázzon, jógázzon, találkozzon a barátokkal. Aztán rájön, hogy több a tennivaló a világi életben is, így az 5. hónap nagyon tevékenyen zajlik. Szerencsére ehhez már elég ereje is van az embernek és még a fizikuma is elég jó. Nálam sem volt ez máshogy, átgondolva a jövő kérdéseit, elintéztünk több hosszabb távú dolgot, a munkában is mérföldköveket léptem előre. Így megint azon kaptam magam, hogy kevésbé tudok a kismamás létre fókuszálni, tele vagyok ügyintézéssel. És ha épp nem azzal, akkor a nagyobbik gyereknek van valamilyen iskolás programja. Éreztem, hogy ezen változtatni kell. Vissza kell terelnem a figyelmem magamra, azaz már magunkra és időt és teret kell teremtsek magunknak. Gyors tervezésben fogtam, mik a legszükségesebb dolgok, amiket szeretnék lezárni, mennyi idő kell erre. Egyáltalán meddig dolgozzak. Nehéz döntés. Átgondolást igényel. Az összes szabadságom számba vettem, a futó projektjeim státuszát, aztán osztottam szoroztam, nyitottam egy Excelt és meghatároztam egy dátumot. Az eszem kalkulált valamit. A szívem pedig mást mondott. Még jó pár napig érlelgettem, elemeztem, mi az, ami nem tetszik nekem ebben? Mi az, amin változtatnék? Nagy nehezen megfejtettem. Már nem szerettem volna ott lenni, amikor már a nagy őrület elkezdődik. Amikor már nem bírom annyira. Emlékezve az előző terhességre, a 6. hónap után már igen lelassul az ember, utána nehezen megy minden. Ami nemis lenne baj, ez természetes és így is lehet dolgozni. Csak nálam a cég egyik nagyon fontos futurisztikus megoldása volt, ami körül januárban – egy technológiai cégnél – nagyon nagy sürgés forgás, azaz pörgés van. A legnagyobb bejelentést megelőző 1 hónapban mondhatjuk nyugodtan, hogy őrültek háza van a cégben. Ugye tudjuk, hogy egy technológiai cégnél a Mobile World Congress egy ilyen esemény, hát én is erre készültem. Tudtam, hogy a februárt már nem szabad bevállalnom. Pedig sokat dolgoztam ezzel a termékkel. Nagyon fontos is lett, de a babérokat már másnak hagyom. Furcsa mód ez nem volt olyan rossz érzés és nehéz, mint gondoltam. Persze nem jó érzés és ott lennék, megnézném. De valahogy rég tudtam, hogy nekem most nem ez a feladatom. Ennél fontosabb dolgok rendeltettek nekem erre az időszakra. Szóval, osztottam-szoroztam újra a szabadságokat illetően, míg minden oldalt számba véve, megfontolva, hoztam egy újabb döntést. Ez már jobban tetszett. Ezzel komfortos voltam. Láttam magam előtt, mit mikorra tudok befejezni. Szóval az ötödik hónap az ügyintézésé és a dolgok elrendezéséé. Még ugyan van 4 hónap, de az ember szeret terveket szőni, mi hogy is lesz. Én még nem a babára vonatkozó tervezeket szőttem, hanem az életünkre vonatkozóakat. Mikor mit csinálok, zárok le, anyagilag hogy reális a következő pár év. Ezeket megbeszélte mmagammal, a munkáltatómmal. Viszont úgy elröppent az utolsó 8 – 10 hét az orvosi vizsgálatokhoz kapcsolódó izgulásokkal és a sok ügyintézéssel, hogy észre sem vettem. Így a 6. hónap már a magunkra figyelésé! Lassan a babás életbe való belevonódásé és felkészülés az új életszakaszra. A 2 gyerekes anyukás létre:D.

Szóval a negyedik hónap, amikor a titok már kitudódott, izgalommal kezdődik. Most már biztos a tény, sokak számára és szemében, viszont most elkezdődik ennek a biztos ténynek a részletekre szedése és teljeskörű vizsgálata. Ez nem csak fárasztó annak, aki végzi  – bejelentkezés, viszgálat, várakozás, eredmény -, hanem pszichésen nagyon megterhelő. Már egy vérvételi eredményen az eltérések is olykor riadalmat okoznak egy kismama fejében és elkezdi vadul keresni az okokat. Nekem szerencsém volt, mert hamar eljutottam az orvoshoz, aki megnyugtatott, hogy ezek minimális eltérések. A legrosszabb része azonban az volt, amikor eljutottunk a Down szűrés kérdéséig. Még ha nagyon jó kombinált tesztem is lett, ott volt a kérdés, szeretnénk-e biztos eredményeket a statisztika helyett, a gyermek saját DNS-t vizsgálva. Mivel ezen az ember agya annyit tud gondolkodni és annyi negatív véleménnyel is találkozik, nem tudtam kiverni a fejemből. Ezért aztán amikor egy kis szabadidőhöz jutottam, mert az egyik fontos konferenciára mégsem kellett elmennem, gyorsan bejelentkeztem erre a szűrésre is. Az előtte lévő pár napos gondolkodás a témán idegörlő és biztosan nem használt sem nekem, sem a babának. Ezért is szerettem volna ennek véget vetni. Persze itt is az első bejelentkezéskor az összes részletet, kockázatot felsorolják és mi történhet, ha esetleg nem olyan az eredmény, amit az ember szeretne. Ezeket legszívesebben nem hallgatnám végig, de hát muszáj. Ha szerencsém lett volna, 4 munkanap alatt lett volna eredmény. Amikor már több mint egy hete nem telefonáltak, telefonáltam én. Majd megnyugtattak, hogy az első eljárással nem sikerült lefolytatniuk a vizsgálatot, de ez semmit nem jelent. Várjak még, a következő vizsgálatot végzik Németországban. Hamarosan lesz eredmény. Aztán pár napra rá csörgött a telefon és  remegő testtel vártam azt, amit majd egy kedves női hang mond. Mintha a végígéletről, a sorsom feletti döntésről lenne szó. Gyorsan átfutott a fejemen, mi van, ha jót mi van ha rosszat hallok. Jó helyen vagyok-e a hír fogadásához. Mit tudok csinálni. El sem tudom képzelni, mit élhet át az a nő, akivel telefonon közlik a rossz hírt. Szerencsére nálam hallani lehetett a kő koppanását, amikor meghallottam, hogy MINDEN RENDBEN! És igen, igen, jól látta a kollega a 12. héten – tényleg fiú!!! Ami nálunk azért volt nagyon fontos, mert már a nagytestvére tudott a hírről és   fiú játszótársat várt magának. Szóval erről szólt a negyedik hónap. Izgalmakkal. Majd utána nézek, milyen szervei fejlődnek ilyenkor a babának, de a 4. hónapban ez az idegeskedés minden 30 és 35 feletti kismamának kijár. Szerintem az ezzel járó negatív hatások nagyon kedvezőtlenek a mamára és a babaára is, viszont szerencsére csak az esetek kis %-ában van tényleg probléma. Tehát a 4. hónapot az összes terhes anyuka végigizgulja, azonban nem mindenkinek kellene.

Szóval a negyedik hónap, amikor a titok már kitudódott, izgalommal kezdődik. Most már biztos a tény, sokak számára és szemében, viszont most elkezdődik ennek a biztos ténynek a részletekre szedése és teljeskörű vizsgálata. Ez nem csak fárasztó annak, aki végzi  – bejelentkezés, viszgálat, várakozás, eredmény -, hanem pszichésen nagyon megterhelő. Már egy vérvételi eredményen az eltérések is olykor riadalmat okoznak egy kismama fejében és elkezdi vadul keresni az okokat. Nekem szerencsém volt, mert hamar eljutottam az orvoshoz, aki megnyugtatott, hogy ezek minimális eltérések. A legrosszabb része azonban az volt, amikor eljutottunk a Down szűrés kérdéséig. Még ha nagyon jó kombinált tesztem is lett, ott volt a kérdés, szeretnénk-e biztos eredményeket a statisztika helyett, a gyermek saját DNS-t vizsgálva. Mivel ezen az ember agya annyit tud gondolkodni és annyi negatív véleménnyel is találkozik, nem tudtam kiverni a fejemből. Ezért aztán amikor egy kis szabadidőhöz jutottam, mert az egyik fontos konferenciára mégsem kellett elmennem, gyorsan bejelentkeztem erre a szűrésre is. Az előtte lévő pár napos gondolkodás a témán idegörlő és biztosan nem használt sem nekem, sem a babának. Ezért is szerettem volna ennek véget vetni. Persze itt is az első bejelentkezéskor az összes részletet, kockázatot felsorolják és mi történhet, ha esetleg nem olyan az eredmény, amit az ember szeretne. Ezeket legszívesebben nem hallgatnám végig, de hát muszáj. Ha szerencsém lett volna, 4 munkanap alatt lett volna eredmény. Amikor már több mint egy hete nem telefonáltak, telefonáltam én. Majd megnyugtattak, hogy az első eljárással nem sikerült lefolytatniuk a vizsgálatot, de ez semmit nem jelent. Várjak még, a következő vizsgálatot végzik Németországban. Hamarosan lesz eredmény. Aztán pár napra rá csörgött a telefon és  remegő testtel vártam azt, amit majd egy kedves női hang mond. Mintha a végígéletről, a sorsom feletti döntésről lenne szó. Gyorsan átfutott a fejemen, mi van, ha jót mi van ha rosszat hallok. Jó helyen vagyok-e a hír fogadásához. Mit tudok csinálni. El sem tudom képzelni, mit élhet át az a nő, akivel telefonon közlik a rossz hírt. Szerencsére nálam hallani lehetett a kő koppanását, amikor D.

A 4. hónap vizsgálatsorozata után az ember alig várja, hogy legyen egy nyugodt hete és végre bepótolhassa mindazt, amit az elmúlt hónapokban nem tudott elintézni. Vagy csak újra egyet tornázzon, jógázzon, találkozzon a barátokkal. Aztán rájön, hogy több a tennivaló a világi életben is, így az 5. hónap nagyon tevékenyen zajlik. Szerencsére ehhez már elég ereje is van az embernek és még a fizikuma is elég jó. Nálam sem volt ez máshogy, átgondolva a jövő kérdéseit, elintéztünk több hosszabb távú dolgot, a munkában is mérföldköveket léptem előre. Így megint azon kaptam magam, hogy kevésbé tudok a kismamás létre fókuszálni, tele vagyok ügyintézéssel. És ha épp nem azzal, akkor a nagyobbik gyereknek van valamilyen iskolás programja. Éreztem, hogy ezen változtatni kell. Vissza kell terelnem a figyelmem magamra, azaz már magunkra és időt és teret kell teremtsek magunknak. Gyors tervezésben fogtam, mik a legszükségesebb dolgok, amiket szeretnék lezárni, mennyi idő kell erre. Egyáltalán meddig dolgozzak. Nehéz döntés. Átgondolást igényel. Az összes szabadságom számba vettem, a futó projektjeim státuszát, aztán osztottam szoroztam, nyitottam egy Excelt és meghatároztam egy dátumot. Az eszem kalkulált valamit. A szívem pedig mást mondott. Még jó pár napig érlelgettem, elemeztem, mi az, ami nem tetszik nekem ebben? Mi az, amin változtatnék? Nagy nehezen megfejtettem. Már nem szerettem volna ott lenni, amikor már a nagy őrület elkezdődik. Amikor már nem bírom annyira. Emlékezve az előző terhességre, a 6. hónap után már igen lelassul az ember, utána nehezen megy minden. Ami nemis lenne baj, ez természetes és így is lehet dolgozni. Csak nálam a cég egyik nagyon fontos futurisztikus megoldása volt, ami körül januárban – egy technológiai cégnél – nagyon nagy sürgés forgás, azaz pörgés van. A legnagyobb bejelentést megelőző 1 hónapban mondhatjuk nyugodtan, hogy őrültek háza van a cégben. Ugye tudjuk, hogy egy technológiai cégnél a Mobile World Congress egy ilyen esemény, hát én is erre készültem. Tudtam, hogy a februárt már nem szabad bevállalnom. Pedig sokat dolgoztam ezzel a termékkel. Nagyon fontos is lett, de a babérokat már másnak hagyom. Furcsa mód ez nem volt olyan rossz érzés és nehéz, mint gondoltam. Persze nem jó érzés és ott lennék, megnézném. De valahogy rég tudtam, hogy nekem most nem ez a feladatom. Ennél fontosabb dolgok rendeltettek nekem erre az időszakra. Szóval, osztottam-szoroztam újra a szabadságokat illetően, míg minden oldalt számba véve, megfontolva, hoztam egy újabb döntést. Ez már jobban tetszett. Ezzel komfortos voltam. Láttam magam előtt, mit mikorra tudok befejezni. Szóval az ötödik hónap az ügyintézésé és a dolgok elrendezéséé. Még ugyan van 4 hónap, de az ember szeret terveket szőni, mi hogy is lesz. Én még nem a babára vonatkozó tervezeket szőttem, hanem az életünkre vonatkozóakat. Mikor mit csinálok, zárok le, anyagilag hogy reális a következő pár év. Ezeket megbeszélte mmagammal, a munkáltatómmal. Viszont úgy elröppent az utolsó 8 – 10 hét az orvosi vizsgálatokhoz kapcsolódó izgulásokkal és a sok ügyintézéssel, hogy észre sem vettem.

Így a 6. hónap már a magunkra figyelésé! Lassan a babás életbe való belevonódásé és felkészülés az új életszakaszra. A 2 gyerekes anyukás létre:D.tt a kő koppanását, amikor D.

Pin It on Pinterest

Share This