• Share on Facebook
  • Pinterest
  • Share on Facebook
  • Pinterest
  • Share on Facebook
  • Pinterest
  • Share on Facebook
  • Pinterest

Jézuska várás

Ez a hét volt a karácsony hete. Azaz a karácsonyozós hét. Amikor jött a Jézuska és találkoztunk a rokonokkal. Ezt az időt vártuk hetek óta. Gyújtottuk a gyertyákat, míg el nem érkezünk a karácsonyig. Aztán egyszer csak itt volt. Jó előre mindent elgondoltunk és előkészítettünk. Szerencsére. Bár az ajándékcsomagolás az utolsó éjszakára maradt, de a faállítás már december 23-n megvolt. Botival együtt díszítettük. Nagyon örült neki. Szépen elrendeztük az arany és a piros díszeket felváltva a fán. Így határozottan gyors volt  a díszítés, hogy segített. Mivel ilyen jól és ütemesen érkeztünk a karácsony napjára, így jutott időm a reggeli mozgásra, meditációra is. De mindig csináltam valamit. Hiába voltunk jó időben, mivel mindent kicsit lassabban – vagy talán pont jó ütemben – csinálok, ezért több idő is kellett a dolgokhoz. Nem hajtottam magam, de jutott idő tornázni, rendet rakni, ruhákat leszedni és az ünnepre készülődni. Talán még egy picit pihentünk is, mielőtt elindultunk volna a Nagyiért. Közben pedig a Jézuska megérkezett. Volt nagy öröm, együtt éneklés és ajándék bontogatás.

Hatalmas pocak

Babuci a pocakomban hatalmasat nőhetett, mert a pocakom is méretes lett nagyon. Sokan kérdezték, hányadik hét? Nem ikrek vannak-e benne? De hát nem, csak valahogy nagy és hatalmas. Határozottakat és erőseket rúgott, vagy éppen bokszolt. Érdekes, hogy az emberben egy kis lény fejlődik és ha nem dörömböl és nem érzi az ember magát extra fáradtnak vagy valamiért nagyon terhesnek, akkor képes el is feledkezni arról, hogy ketten vannak, vagyunk. Márpedig amikor a dolgokat csinálni kell, erre nem sok idő van. Persze minden lehajolásnál, erőteljesebb mozgásnál – mosogatógép bepakolás és mosógép kipakolás elsősorban:) – emlékeztet a baba arra, hogy az ő súlyával határozottan nehezebb ezeket a mozdulatokat megcsinálni. Egyre többször éreztem húzódást, erőteljesebb fájdalmat a medence két oldalán. Valaminek tartani is kell ezt a kis Csöppséget, aki már csak önmagában 70 deka, de az “egyéb” kiegészítőkkel már lehet, hogy 5-7 kilót is nyomott a hasamon.

 

Hajolás a mumus

Szóval a rúgdosás idején és a pakolás esetén kifejezetten emlékeztetve voltam, hogy most már nehezebben mozgok. Mivel rendszeresen tornáztam, jógáztam és meditáltam, elég jól bírtam az egész napot. De napközben egyszer jól esett lepihenni.  Viszont már egyre többször átgondoltam, mikor megyek fel az emeletre és délután mikor állok fel a székről, ha éppen ültem. A kihívást azonban a lehajolás jelentette. Ilyenkor átfut az agyamon, mi lesz itt 30-60-90 nap múlva? Ki fog lehajolni? Egy nap legalább ötvenszer kell valamit felvenni vagy éppen a nagyobb gyerek mellett, helyett elpakolni. De ha nem kéne, akkor is a mosogatógép ki és bepakolása is hajolgatással jár. Már a kocsiból is nehezebben szállok ki, de egy hosszabb 1 órás ülés után a gát területén is van, hogy nyomást érzek. Ezek egy része jól kezelhető, például kevesebb üléssel, rendszeres mozgással, de a hajolás egy olyan terület, amelyre nem láttam a jó megoldást.

 

Sok a program

Sikerült erre a hétre minden napra programot terveznünk. Karácsonykor meglátogattuk a sógoromékat, a férjem nagynénjét. Karácsony másnapján pedig megnéztük az Óz a csodák csodáját. Nagyon kellemes és aranyos programok voltak ezek, de legalább a napok felét elvitték. A többi idő pedig kellemes készülődéssel telt. Viszont nem maradt idő a “csak úgy otthon lenni és tespedni”-re. Ez kicsit hiányzott. Mivel utazás is be volt tervezve december 30-tól, 28-29-n már erre készültünk. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy közepes munkahéten, amikor jó dolgok történnek, de az idő rohan és mindig a “jövőre”, a “következő” eseményre készülünk. Kicsit jó lenne benne lenni a “jelenben”. Pedig idén tényleg nem spiláztuk túl a karácsonyt szerintem. Jó ilyenkor végignézni a fényképeket és felidézni a sok jó élményt. A sok program között azért a heti szokásos kismamajóga órát is megtartottuk online. Igazán jól esett mindenkinek az ünnepek után. Nekem is. Jó volt, hogy nem halasztottam el. Szinte mindennap mozogtam valamit, relaxáltam és jógáztam is, viszont órát tartani, az más élmény.

A 25. heti ultrahang

December 27-n ultrahangra is mentem a Picúrral. Akinek még mindig nincs neve. Most felmerültek a Bátor és Erik nevek, de nincs még döntés. Szóval az ultrahangon a szemeit dörzsölte, közepesen ficánkolt, de jól megmutatta magát minden oldalról. Szerencsére nagyon jól érzi magát.:) Én habár jól érzem magam, kicsit vérszegény lettem, ami miatt vas szedése javasolt. Már csak 15 hét van hátra, ami sokkal kevesebb, mint ami eddig volt. Húha!!:)

Juhijj, a jövő héttől tényleg pihenünk:)

Pin It on Pinterest

Share This