Kategória: Jógáról

Jógaélmények Evelintől 5.

2021 július 5.

Szerző: MEVU

A mai nap egyik fontos feladata a test és a lélek ápolása. Ezért ezt a napot is egy harmónia programmal kezdtem el, amiben volt kobra, előrehajlás lábujjfogással és teljes jógalégzés is. Egyszerű technikákkal nagyon sokat tehetünk magunkért!

Mivel a jóga nekem már a mindennapok része, nem is tudnám másként tervezni a dolgaimat. Fontos felismerés volt, hogy ezekkel a technikákkal, más hozzáállással és nyitottsággal minden más nézőpontba helyeződhet. Előfordul természetesen, hogy csak légző gyakorlatokat tudok elvégezni, de már az is sokat segít, lendít, ha kitisztul a tüdőm és a fejem. Magamhoz képest 1 év alatt is sok változást észleltem, mint pl. a nagyon kötött lábizmaim is jobban nyúlnak, ha előre kell hajolni ülő helyzetben. Sokszor fáj még, pedig régóta gyakorlom. Sajnos a teljes nyújtás nem megy még. Nemrégen egy kedves ismerősöm jóvoltából jógatéglám is lett és egy szép új szőnyegem is, és bizony a téglát sűrűn kell használnom a nyújtásoknál, mert csak a lábszáramba tudok kapaszkodni. Persze annál jobb érzés a gyakorlat utáni állapot. Kíváncsi lennék az OJA tagok tapasztalataira, ők hogyan éreznek egy-egy gyakorlat közben, ha nem megy valami „tökéletesen”.

Nagyon igaz az, hogy türelmesnek kell lenni magunkkal jógázás közben, és ahogy a tananyagok végén is szokott szerepelni: a lényeg a rendszeres pici nyújtásokon van, ami idővel meghozza gyümölcsét, annak is, aki ilyen kötött izomzatú, mint én.

Még egy különös érzésről, állapotról is szeretnék Nektek írni. Amikor elkezdek egy gyakorlatsort, sokszor másodpercek alatt olyan szellemi-lelki állapotba kerülök, olyan pozitív érzések kerítenek hatalmukba, hogy úgy érzem, ebben az állapotban minden sikerülhet, minden lehetséges. Valószínű, ez köszönhető a teljes ellazult, kikapcsolt „üzemmódnak”. Mindenesetre nagyon jó, hogy ilyet is átélhet az, aki szentel magának, magára egy kis időt a jóga által. Sok felesleges dolog hullik ki a fejemből, ezáltal rendeződik a tudatom is.

Mostani feladatomnak az emésztőrendszerem tisztítását, karbantartását tekintem, ezért azokból a pózokból, melyek ezt segítik, mindig csinálok. Pl. kobra, félsáska, pumpa.

 

Köszönöm, hogy elolvastál!

Nektek mik a tapasztalataitok jógázás közben?

 

Üdv: Evelin

perces kedvenc jogavideok probald ki imost

Ébredj fel!

– Fáj a nyakad és a derekad?
– Tele vagy stresszel?
– Ideges vagy és szorongsz?
– Szenvedsz az álmatlanságtól?
– Légszomj gyötri tested?
– Fejfájások kínoznak?
– Félelmetes álmatlanság?
– Elvesztetted a humorérzéked?
– Ingerlékeny vagy?
– Nehéz döntéseket hozni?
– Feladatok halasztása a specialitásod?
– Magas vérnyomásra küzdesz?
– A hízás terhe nyomja lelkedet?
– A vizsgadrukk megkeseríti napjaidat?

Ne hagyd ezeket elurakodni az életed felett!
Vezesd a változást, legyél újra energikus, boldog és sikeres!
Csatlakozz hozzám, engedd a legjobb verziód ragyogni!

Ha tetszett az írás, kérlek támogasd egy megosztással:

Címkék

A Klub jelenleg zárva van

Olvass más bejegyzéseket is!

Energia&Harmónia Jógával - Online Jóga Akadémia
Online Jóga Akadémia