Miért is tűntem el? Mire jó az eltűnés? Elveszett az idő? Vagy mégsem?

2021 július 14.

Szerző: MEVU

Miért is tűntem el? Mire jó az eltűnés? Elveszett az idő? Vagy mégsem?

#ido #gondolatok #percekmevuval #erzelmijoga #blog

 

Gondolatok és élmények a kegyelemről.

Ti hogy indultatok neki az évnek? Nagy tervekkel?

Jellemzően nem indulok extra elvárásokkal az évnek, mert az apró változások híve vagyok és a kitartó apró lépések hozzák meg a változást – ebben hiszek.

De voltak terveim.

Amelyeket január 4-n elmosott egy hatalmas cunami.

Tudtam, hogy félre kell tennem mindent és mivel tudom, hogy minden értem van, tudtam,  hogy egyszer majd levonom a tanulságokat.

Addig azonban a „cunamit” kell kezelni.

Most tartunk ott, hogy talán némi tanulságot le tudok vonni.

Igen, most, amikor valójában az élet újraindul, amikor a kos jegyében járunk, amikor erőre kapnak a növények, virágok.

És a legkülönlegesebb időpont ezek közül április 19-e, amikor végképp el kell engedjünk a régit és helyet adhatunk az újnak.

Így hát a tervek azért is várattak magukra, hogy ebben az új energetikai térben tudjanak megvalósulni.

Én pedig azért „kaptam” ajándékként ezt a cunamit – mert minden fájdalom és cunami Ajándék (erről még később, de most annyit, hogy ezért Ajándék a címe Edith Eva Eger könyvének) -, hogy lezárhassam a múltat én is.

Mert most a lezárások, elengedések idejét is éltük.

Nem más történt, mint fizikailag is vissza kellett tekintenem az elmúlt 40 évre, kézbe kellett vennem a gyerekkorom tárgyait és darabjait.

Így került elő a 30 évvel ezelőtti órarend, amelyről oly sokat regéltem, és amelyet fizikai valójában is megtaláltam – íme:

Az első jógaórarend, amelyet én alkottam, gyerekként, magamnak:

 

Mindegy, miből is állt a fizikai világunkban ez a cunami, mert a lényeg, a változás, amit hozott.

Hogy érthetőbb legyen, a fizikai világban a cunami elemei ezek voltak: egy rejtélyes költözés, gyerekbetegeskedés, felvételi, munkahelyi változásokat – röviden. De mindezek nagyon nem szokványos formában jelentkeztek, váratlanul és cunamiként. Lehetőséget adva a régi és új megoldási minták felfedezésére.

Milyen változásokat, gondolatokat hozott ez az időszak:

  • mindennek megvan a maga ideje, nem tudod sürgetni. Habár a cunami évek óta előre jelezhető volt, Te kevés voltál hozzá, hogy megakadályozd (ugye ismerős, világunkban hány cunami előre jósolható lenne….)
  • amit nem tudsz megcsinálni, azt nem tudod megcsinálni – egy nap 24 órából áll, ha 200 órára lenne szükséged egy nap, akkor is csak 24 lesz,
  • muszáj elengedni dolgokat,
  • a priorizálás nagyon fontos: minek van valójában értelme, mi az, aminek hosszabb távon is hatása lesz rád?,
  • a sok szerettedből mikor melyik mellé állj? És hol vagy ebben a folyamatban Te?,
  • miért kell vigyáznod magadra: mert a Te kidőlsz, az összes többi támogatásra szoruló is kidől,
  • ha megtörténik a legrosszabb (amire éppen akkor azt gondolod, hogy az lehet a legrosszabb abban a folyamatban), akkor is az volt a „jó”, valamiért erre a tapasztalatra volt most szükséged,
  • hogyan tudsz ellenszélben, ellenállában is épp elméjű maradni,
  • hogyan tudsz nemet mondani – de jó kérdés az is, hogy éppen mire mondjál nemet

 

De a fentiek mind csak „kicsi” tapasztalatok ahhoz képest, hogy sokszor volt lehetőségem megtapasztalni, mi is a KEGYELEM. Mert mi is az? Ahogy én fogalmazom: amikor úgy érzed, nincs megoldás, feladod, őszintén feladod és elfogadod, hogy nem tudtad megoldani és ennek lehetnek súlyos következményei – akkor valahonnan derült égből megérkezik a megoldás.

Ez nem kis dolgokat jelentett: egészen valószínűtlen helyről jött a legjobbkor a legjobb vevő, a legjobb vásárlási lehetőség, a gyógyulás, a segítő angyal barátnő, a felvételi időpont is tökéletesen alakult és kiváló segítő emberek találtak ránk, amikor szükség volt. Itt lakhatás és egészség egyaránt „kockán forgott”.

Persze, ha a fenekemen ülök és várom a kegyelmet, nem jött volna.

Azért ilyen nehéz, mert tényleg el kell jutnod odáig, hogy elfogadod, hogy nem tudod megoldani. Enélkül nincs kegyelem. De ahhoz, hogy elfogadd, meg kell próbálnod megoldani. Hiszen nem arról van szó, hogy ülve várod a sült galambot a szádba.

Persze végig segít, ha tudod, hogy mindennek van értelme, minden érted van és tudod, ahol becsukódott egy ajtó, ott ki is fog nyílni egy.

Akinek már volt ilyen élménye, érti, miről beszélek.

Így hát én a KEGYELEM élményét kaptam az első negyedévtől.

És azt is, hogy ha nem merek én nemet mondani valamire, akkor is az életben vannak NEM-ek, amelyeket az élettől kapunk (vagy a tudattalanunkból), amelyeket el kell fogadni. Így hát érdemes a saját NEM-jeimre időt és energiát fordítani, hogy elemezzem, és megvizsgáljam, mire szeretnék IGEN-t mondani.  Így könnyebb a NEM-eket is megtalálni.

De itt van a kos jegye, az asztrológiában az 1. ház jegye, az indulás, az új élet jegye.

Így a terveink itt az OJA oldalán is erőre kapnak.

 

Szeretettel, Mevu

Ha tetszett az írás, kérlek támogasd egy megosztással:

Címkék

Neked van már OJA előfizetésed, amellyel minden programom a tiéd lehet? 

videótár relaxtár online jóga
MomYoga_Klub_havi tagság online joga
videotar online jóga
Mini Jóga Akadémia online jóga
változom program online jóga
Boldog babavárás kismamajóga online tanfolyam
Relaxáció, meditáció tanfolyam

Mindezt észvesztő áron: 5 200 Ft/hó.

 

Olvass más bejegyzéseket is!

MomYoga - Online Jóga Akadémia
MoMYoga Klub

Iratkozz fel!

Kérd a blogértesítőt és az ajándék stresszoldó videót!

You have Successfully Subscribed!