Sziasztok!
Elkezdem hát a történetemet. 😊
Kellemes 3 hónap
2020-ban a pandémia számunkra kellemes 3 hónappal kezdődött, hiszen mind a négyen itthon voltunk. Persze mindkét fiúval épp eleget kellett foglalkozni és én is készültem a Himalájai Tradíciós vizsgámra, plusz egy új forgatásra – ezzel együtt is nagyon kellemes időszak volt.
Biztosat a bizonytalanban
A kiszámíthatatlanság megjelent nálunk is mindkettőnk munkájában és a bevételekben is. Ezért pár hét leforgása alatt megvizsgáltuk, milyen jövőbeli lehetőségeink vannak az akkori – pandémiás – kilátások alapján. Azaz a „kilátások” szó leginkább bizonytalanságot jelentett – azt hiszem mindenkinek – a világon. Elég valószínű volt, hogy többszöri lezárás és bezárás lesz. Így én arra jutottam, hogy a bizonytalanságban a gyerekek érdekében érdemes a biztosat (vagy biztosnak tűnőt) megragadnom. Mindjárt írom, mi is volt ez. De előtte pár szót arról, hogy az a tapasztalatom az életben, ha valami ennyire erőteljesen kirajzolja magát, hogy a körülmények olyan helyzetet teremtenek, hogy egy út látszik reálisnak, akkor az nem véletlen. Ebben a helyzetben minden más út, amit felvázoltam, nagyon esetleges és kiszámíthatatlan volt. Ilyenkor úgy gondolom, nem véletlenül alakulnak így a helyzetek, a „reális úttal” van dolgunk.
A nagy kérdések
Természetesen sokat gondolkodtam régebben én is azon, hogy ha én teremtem a saját világom, akkor miért nem minden úgy van, ahogy én „kértem”, „programoztam”, „kitaláltam”, „megálmodtam”? Ezekre a következő válaszokat fogalmaztam meg magamban:
- amit mi „kitaláltunk” és „kértünk”, az eljutott az Univerzumhoz, Istenhez (persze kérdés, mennyi akarással, feszültséggel hátráltattuk ezt a kérést), és ő mindennél jobban tudja, hogyan biztosítsa ezt nekünk. Sokszor pont egy kerülőútra van szükségünk a céljainkhoz, vagy pont olyasmire, amire nem is gondoltunk.
- másrészt előfordulhat, hogy valójában nem vagyunk készen még arra, hogy kérésünk megvalósuljon. Ez kapcsolódik az előző ponthoz. Lehet, hogy mi blokkoljuk a kérést, mert még előtte szükséges valamit „megfejlődnünk”, „megértenünk”, „elengednünk”.
- Pontosan a kérésünk megvalósulása zajlik, csak mi még nem látjuk, milyen lépések vezetnek ide
- A kérésünk nem volt pontos. Talán ez a legfurfangosabb pont. Arra rájönni, mit is szeretnénk valójában, mi az a valós küldetés, amit szeretnénk megvalósítani. Ehhez önismeretre és időre van szükségünk. Sokszor kijelölünk egy célt, amely újabb célokat szül és valóban nem ad elégedettséget. Ezért már az első cél kijelölése előtt érdemes önismerettel foglalkozni. De majd látni fogjátok, hogy szerintem minden út egy helyre visz, így minden egyes kérésünk és az Univerzum vagy Isten által adott válasz ugyanoda próbál minket terelni. És ez a legfontosabb. Kérünk, a válasz pedig mindig olyan, amely az Isteni egységhez terel minket közelebb.
- A tudattalanunkban számtalan „program” fut, a hasonlók egy „ernyő alá rendeződve” erősítik egymást. Amíg ezekkel nem foglalkozunk érzelmi tisztítás és önismeret által, ezek a programok fognak irányítani; még ha 1-1 cél elérése érdekében ezeket próbáljuk „felülírni”.
Kérdés, az ilyen célállításkor az összes önkorlátozó programot sikerül-e elsőre kiiktatnunk, amelyeket évtizedek alatt alkottunk. Itt olvashatsz többet a tudattalanról.
Egy kis kitérő…
Most egy kis kitérő következik az önkorlátozó programokról és arról, hogyan tudunk hozzáférni a saját tudatalatti programjainkhoz.
Azt gondolom és tapasztaltam, hogy valós változást csak szisztematikus, kitartó, állhatatos, megszakítás nélküli munkával tudunk elérni. Ez egy belülről fakadó folyamat, amelyet nem egy külső kontroll irányít, nem egy külső kényszer befolyásol, hanem egy belső igény, hogy én szeretnék fejlődni és szeretném ezt és ezt megváltoztatni. Ez az oldal is azért jött létre, hogy Titeket a személyes fejlődésetekben inspiráljon. Az is nagyon kívánatos, ha valakinek személyes mestere van, vagy segítő szakember támogatja őt az útján. Ilyenkor előfordulhat, hogy ragaszkodóvá és függővé válunk a segítőtől, mintha ő jobban tudná, mire van nekünk szükségünk. Valójában legbelül mi értjük az érzéseinket, mi éljük őket és mi tudjuk, mire van szükségünk. Habár letagadhatatlan, hogy hatalmas segítség egy külső támogatás abban, hogy az „önismereti, önfejlődési” úton maradjon az illető. Itt talán a legfontosabbnak az elfogadást tartom. Ha valóban olyan segítőt találunk, aki úgy elfogad téged, ahogy vagy, a hibáiddal együtt, akkor van esély a gyógyulásra.
Van egy általam nagyra tartott coach, akinek nagyon szeretem az írásait, sokszor érzem tűpontosnak a meglátásait és fejlesztőnek – amit viszont fájdalmasnak látok a működésében, hogy sokszor próbál szembesíteni, talán túl sokszor is, amely egyfajta elutasítottságot mutat az ügyfelével szemben. Szokott írni arról, hogyan kerülik ki a „szembesítést” ezek az emberek. Az a tapasztalatom, a coachee-k, az ügyfelek, csak akkor képesek változni, ha a teljes elfogadást érzik. Csak akkor fog tudni szembesülni azzal, amin változtatni szeretne. Egy teljes mértékig bizalmi, elfogadó légkörben. Aki azt is elfogadja, ha nem kész még a változtatásra, a szembenézésre. Ha az ügyfél azt érzi, hogy kívülről jövő szabályoknak kell megfelelnie vagy valaki pszichológiai tudományos tényeket próbál az életére ráhúzni, ezek szerint akarja „megváltoztatni” őt, akkor érezni fogja a bizalom hiányát. Ha mégis enged a „nyomásnak”, külső megfelelési kényszert hozhat létre az ügyfélben. A gyógyulás – én ezt tanultam és ezt tapasztaltam – mind a jógában, mind a coachingban – csak a teljes elfogadásból jöhet létre. Ha elfogadjuk azt, hogy nem vagyunk tökéletesek. Ha elfogadjuk azt, hogy az ügyfél még nem kész változtatni. Egyikünk sem tökéletes. A coaching lényege vagy központi „eszköze” az 1000%-ig elfogadó, bizalmi légkör. Akkor tudja a coachee megosztani önmagával is és a coach-csal is azt, ami talán a problémája gyökere. Csak így tud rátalálni a problémájára – egy bizalmi közegben. Talán a folyamat nagy része a bizalom felépítéséről szól, nem a megoldásról. Ha megvan a probléma, ki tudta mondani, akkor meg is tudja változtatni – pszichológiai könyvektől függetlenül. Mert a saját belső isteni énje, a saját érzései, tudatni fogják vele, merre menjen. Egy intuitív hang jelenik meg a csendben és apró lépésekben el tud kezdeni változni. Így lesz egy self-menedzsment program egy külsőleg támogatott coaching folyamat is. Az „önmunkát” nem tudjuk megúszni. De egy elfogadó, bizalmi légkör csodákra képes az önreflexióban.
Amit ezzel szeretnék mondani: mindig hallgassatok a saját belső hangotokra. Ehhez szükséges a testünket és a szellemünket lecsendesíteni, hogy a valóban számunkra fontos kérdésekhez és célokhoz hozzáférhessünk, majd a változtatást eszközölhessük. Apró lépések vezetnek a lecsendesedéshez és a változtatáshoz is. Türelem. Türelem. Bevallom, ebben nem vagyok erős.:)
Na de térjünk vissza az én történetemhez…. Ott tartottam, hogy a bizonytalanságban próbáltam megtalálni a kirajzolódó biztosat és emellett dönteni. Ez közel sem volt összhangban az „eredeti terveimmel” – mégis emellett döntöttem. Folytatom legközelebb…😊
Még ezeket is elolvashatod. Ezen az oldalon írta ma coachingról és itt arról, mikor van szükségünk pszichológusra, coachra.
Itt találod az első részét a cikknek, melyben a lemerülésemről írtam.
Szeretettel, Mevu
