Sziasztok!
Szóval elindult ez az év (persze nyár volt éppen), tele energiával, feltöltődve. Habár a munka egy idő után kezdett egyre több és több lenni, de még emlékeztem a rutinra, hogyan kell a sok munkát és a gyereknevelést összeegyeztetni. Így szinten tartottam magam. Újra és újra feltöltődtem. Azért nehéz volt, most már két gyermek volt és nem volt nagymamai segítség. De még ezt is nagyon jól tudtam menedzselni, mert ahogy egyszer egy idősebb úr mondta, amikor még Bendi csak 5 hónapos volt, ahogy nő a feladat a gyerekek körül, úgy leszünk mi is egyre erősebbek és ügyesebbek. Szépen, fokozatosan.
Tehát nem volt egyszerű, de viszonylag jól tudtam menedzselni a helyzetet és magasan tartottam az energiaszintem.
Az élet olyan, hogy mindig jönnek be váratlan események, helyzetek. Igazán csak akkor mutatkozik meg az erőnk, ha a komfortzónánkból ki vagyunk mozdítva. Csak így tudunk fejlődni. „Fejlődésem érdekében” a 2 gyerek + 1 +1 „munkahely” mellé újabb kihívások érkeztek.
Próbálom csokorba rendezni őket, hogy érthető legyen, mert mindegyik számtalan kis eseményre bontható tovább.
Az elmúlt évben ezek voltak azok az események, amelyek végképp kimozdítottak a komfortzónámból, átbillentettek az aggódó-sávba, ezzel megtépázva az isteni védelmi vonalat. Mondhatnám úgy is, hogy fogást talált rajtam a „sötét oldal”, azaz az árnyék, amely nélkül fény sincs. Tehát elkezdtem az árnyékos oldalra is átpillantgatni és megtapasztalni, milyen az, amikor fogy az energiám.
Maga ez az energiafogyasztó folyamat megér egy külön kitérőt majd később. De most maradok a történetnél😊.
Az első eseménysorozat: Családi karmikus nehézség felszámolása
Anyukámmal 7 fájdalmas év után tavaly sikerült a változás, változtatás útjára lépnünk. Nem szeretnék belemenni a részletekbe. Sokszínű volt a problémakör. Az anyagi nehézségektől, az egészségügyi problémákon át, a hozzáállásbeli különbségekig. Fizikailag cselekedni kellett, amihez energia, idő és pénz kellett. Meg sok-sok csoda.
Inkább beszélek arról, mit tanultam én. Elsősorban elfogadást. Megtanultam elfogadni és tiszteletben tartani a másik akaratát. Megtanultam elfogadni, hogy nem az én dolgom megmenteni a másikat, ha nem akarja. Ha még nincs kész rá. Ha még a fejlődését más szolgálja. Néha nagyon nehéz elfogadni, hogy a másik a vesztébe rohan. Egy konferencián hallottam, hogy a segítőnek oda kell figyelnie arra, hogy ha valaki a vesztébe rohan, akkor a segítőnek nem az a dolga, hogy ő is vele vesszen. Nem ezzel segít.
A másik nagyon fontos dolog, amit megtapasztaltam a gyakorlatban, az a kegyelem, a csoda. Sok-sok csodára volt szükségünk, hogy a helyzetet megoldjuk. A kezdetleges ellenállás után megérkeztek a csodák. Miután tényleg el tudtam fogadni, hogy más állásponton vagyunk, ekkor jött a változás és lehetőség a megoldásra. A nagy ellenállás egy-két külső esemény hatására oldódott. A folyamatos imádkozás anyukám részéről pedig olyan kapukat nyitott meg, amellyel pár hónap alatt megoldódott a helyzet.
A harmadik és talán legfontosabb dolog, hogy csak akkor tudnak a helyzetek megoldódni, ha megfejlődjük, amire a helyzet tanít. Nekem ez a határok meghúzása volt. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az „ész-nélküli” adásból – amelybe fel lehet őrlődni -, egy a saját határaimat figyelembe vevő, saját magam tiszteletben tartó „segítővé” váltam. A folyamatban végig ott volt a magamra figyelés és a segítés is. Tehát az egyensúly. Fontos volt, hogy az óriási terhek alatt megőrizzem az egészségemet, hiszen szükség volt rám. Ezért valóban anyagilag, fizikailag, szellemileg is odafigyeltem a jól-létemre. Persze energetikailag elkezdtem „merülni”.
És ez még csak az első „csomag volt”, amely merített.
A második eseménysorozat: pandémia „tanulmányozása”
Túlságosan foglalkoztatott a pandémia jogi, politikai, egészségügyi és egyéb hatásai. Foglalkoztam a gyógyulás lehetőségeivel is. A jóga oldaláról természetesen a legjobban az foglalkoztatott, hogyan hat a félelem a mentális egészségre, majd később a fizikai egészségre. A jóga bölcselete szerint a félelem a legfőbb oka minden fájdalomnak és szenvedésnek. Pont ellentéte annak az állapotnak, amikor bízunk az isteni gondviselésben, az egységben. A félelem tudja megzavarni az egységet. Megkérdőjelezi a dolgok értelmét, az isteni elrendezettséget. Az elkülönültségre, az indivídumra épít.
Asztrológusok is úgy jellemezték ezt az időszakot, mint amely az istenihez való visszajutást segíti. Nincsenek biztos forgatókönyvek. Vagy elkeseredünk vagy bízunk az isteni gondviselésben.
Én is arra jutottam, ez az időszak azt a feladatot hordozza számunkra, hogy megtanuljunk bízni az isteni gondviselésben, ugyanakkor törődjünk önmagunkkal és az energiaszintünkkel, lekapcsolódjunk a külvilág zajáról és egy saját világot teremtsünk.
Túl sok időt töltöttem a részletek kiderítésével, akárcsak a gyógymódok megismerésével. Mi a tudomány egyik és másik álláspontja.
Túl sok időt töltöttem el a külső média-zajban, amely nagyon lemerítő volt. Sok energiát vont el. A lényeg pedig változatlan volt: a legfontosabb a saját elménk egészsége, amely a legjobban befolyásolja a testi egészségünket is.
Anyaként a pandémia gyermekekre gyakorolt hatása is foglalkoztatott. Nem lehetett, lehet úgy bekapcsolni egy rádiót vagy tévét, hogy ne ömöljön a negatívum. Örömmel olvastam, hogy a fiatal gyermekek könnyebben tudnak a helyzethez igazodni, rugalmasak, de természetesen ez különböző lehet egyénenként.
Legközelebb folytatom még két „eseménysorozattal”, amelyek merítettek.
Szeretettel,
Mevu
Ha lemaradtál volna az előzményekről,
Az első cikket itt tudod elolvasni az online jóga blogon:
Voltatok már lemerülve? Töltődjünk együtt!
A második cikket pedig itt éred el:
Miért nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy én “programoztam”?
A harmadik blogsorozatot pedig itt találod:
Szeretettel, Mevu
Ha szeretnél hasonló személyes vagy jógafilozófiai tartalmaimról elsőként értesülni, iratkozz fel hírlevelünkre!
