Itt még mit sem sejtettünk. Mire is emlékszem vissza? Mik lehettek a “jelek”? 🙂
Augusztus 2-n, amikor a szabadság alatt egy csodás kilátással bíró kertben jógáztam, utána szokatlanul elfáradtam és gyenge lettem. Majd délutánra hasfájás lett belőle.
Jól esett ledőlni. Ha megmozdultam, máshol fájt. Továbbra is fáradt voltam. Kicsit émelyegtem is. Nem volt kedvem enni, mert akkor újra fájt a gyomrom és hát lejjebb az emésztőrendszerem is. Ez így folytatódott 1 napig. Aztán lassan elmúlt. Innentől kezdve egy kicsit lelassultam. Mintha kicsit elment volna az erőm. Nem is tudtam már annyit enni. Mintha hamar megtelt volna a gyomrom. Viszont rendszeresen piciket ettem, mert egyébként meg elgyengültem, leesett a vércukorszintem. A nyaralásból hazafelé vezető kocsiúton – de már kifelé is – viszonylag sokat jártam WC-re, sokszor álltunk meg, főleg ahhoz képest, hogy olyan sokat nem ittam.
Még csak nem is sejtettünk semmit. De semmit.
Csak utólag jöttem rá, hogy ez a pár nap lehetett a beágyazódás időszaka😊. Megérkezett Hozzánk egy új Élet. Egy Csoda.
Boldog Babavárás Kismamajóga program
Babavárásod 270 napból áll. Ajándékozd meg magad MI-IDŐ-vel, amikor a babáddal együtt jógáztok és relaxáltok. Csatlakozz kismamaközösségünkhöz a Boldog Babavárás Kismamajóga programmal.
Ha tetszett, kezdd ma Te is ingyenes videóimmal!
Olvass tovább kismamás bejegyzéseimből!
- Úristen, kismama vagyok, mit mozoghatok???
- Miért nem jutok el soha kismamajógára?
-
Top 7 „miért nem teszek magamért” anyukás kifogás és legyőzésük
-
“Rendszeres, pontos, kiszámítható” – ilyen a kismamajóga Györgyi szerint
- Kismama az élet zajló folyamában – 9. hét
-
18 hét története dióhéjban – avagy mi történik a 4. és 22. hét között?