Jó volt visszaemlékezni erre a sok mindenre, amit kaptam az élettől 2018-ban. Ez csak a jógás része az életemnek, de a többi része is szuper volt és életem egyik legjobb éve lett. Persze sosem felejtem a fekete 2013-t. És ahogy egy idős bácsi mondta, minden rossz időre jön egy jó – és igaza volt. A rossz pedig csak akkor rossz, ha nem látjuk, mire tanít, nevel. Fogjuk fel „wake up call”-nak – a fontos dolgokra figyelmet felhívnak.
Na szóval köszönöm 2018 ezeket a csodákat:
Köszönöm, hogy az évet egy kismamajóga workshop sorozattal kezdhettem, és várandós sorstársaimmal együtt dolgozhattam fel a terhesség kérdéseit. Hetente 2-4 kismamajóga órát is tartottam online vagy személyesen. Az élet úgy hozta, hogy nagyjából egy időben is szültünk és azóta is sokat kapok Tőletek😊 (Cinti, Györgyi😊), mert folyamatosan kapcsolatban vagyunk, nem csak a jóga által, hanem egy anyucis csoport is született.
Februárban egy kis csapattal leforgattuk azt a videósorozatot, ami a velejét adja a kismamajóga oktatóanyagomnak, amelyben a két terhességem tanulságait foglaltam össze. NA de erről majd még később.
Az év második negyedévét már egy új kis csemetével kezdtük, aki természetesen minden időmet leköti. Ennek összes örömével és félelmével kezdtem az évet. Habár tudtam, hogy teljes lassításra lesz szükségem, erre készültem is, de aggasztott, hogy az első éves vizsgámat mégiscsak le szeretném tenni a Tradíciónál. Illetve rossz érzés volt teljesen leállni az oktatással. Persze az eszem súgta, hogy mindennek oka van és valami jót érlel ez a teljes szünet is. Úgyhogy megengedtem magamnak, hogy 3 hónapig csak a Csöppséggel foglalkozzak. Persze közben elkezdtem a tanulást és sikeresen vizsgáztam is augusztusban. Nehéz volt az újrakezdés. Nem is gondoltam volna, hogy pár hónap kihagyás után milyen szokatlan lehet újra kiállni emberek elé és feleleveníteni mindazt, amit tudtam és csináltam. Szerencsém volt és egy szép őszi napon újra együtt jógáztunk tizenvalahány anyukával a Kopaszi gáton, majd a Margitszigeten. Persze ezt is köszönhetem Cintinek, aki csak annyit mondott, mitől félsz, kimegyünk, a babák lefoglalják egymást és jó lesz😊. És jó lett. Mert a jóga összeköt. Nem csak megmozgat, hanem jó apropó arra is, hogy összejöjjünk és kicsit egymáshoz is kapcsolódjunk ebben a rohanó világban. És innentől újra indult a heti online jógázásunk anyucikkal és babákkal. Erről megint azt gondoltam, hogy nem fog menni, hiszen a babák sírnak, éhesek, mozognak. Aztán az élet bebizonyította, hogy ha én is jó előre felkészülök, akkor 60 -75 percet jó eséllyel ki lehet szorítani az életünkből közösen, hogy igenis tudjunk jógázni, legalább 45-50 percet. Persze nem tagadom, ez 1-1,5 órás előkészüeltet jelent legalább (időben etetés, altatás, játékok előkészítése, stb., a jógaórára készülésen kívül😊). A tervezés, felkészülés mindig minden siker titka😊.
Szokták mondani, teher alatt nő a pálma. Így hát beiratkoztam a 2. évfolyamra, rengeteg új gyakorlatot és filozófiát tanultam október végén. Ezeket igyekszem tovább is adni az óráimon.
Novembertől új 2-5 perces videókat készítettünk a kis csecsemőmmel, hogy motiváljak más kisgyermekes anyukákat is a mozgásra. Mert mást sem hallottam csak azt, hogy fáj a derekam, becsípődött itt, a nyakam fáj, a vállam fáj, gyógytornászhoz, masszőrhöz járok. Én pedig tudom – 1 év gyógytorna után, ami igaz régen volt, de sosem felejtem -, hogy a legjobb gyógyír a gerincproblémákra a napi 5 perc jóga – váll és nyakgyakorlatok.
És mivel zártam volna az évet, ha nem azzal, amivel kezdtem😊. Csak karácsony előtti napon sikerült a Kismamajóga oktatóanyagot véglegesítenem és elindítani útjára.
Az év vége tartogatott még más meglepetést is: nagyon örülök, hogy megismerhettem a Scented up termékeit és el is kezdtem őket használni. Ezek az aromaterápiás szerek nagyon sokat segítenek abban, hogy a gyakorlatok lelki hatásai még jobban érvényesüljenek. 😊
Nagyon tartalmas és szép volt ez a 2018. Várom a 2019-et. 😊
Címszavakban:
Kismamajóga workshop – Január – Február
Új élet születése😊 – Április – Szeptember
2 perces meditáció – 2018. június
Edzésbázis applikációba bekerülés – Augusztus
Új vizsga a Himalájai tradíciónál – Augusztus
Kopaszi gáton Anyucikkal jógázás – Szeptember
Margit szigeti jógázás Anyuci csapattal – Szeptember
Anyuci jóga babákkal – 2018 ősztől
Himalájai tradíció 2. évfolyama indul – október
Új babaás 5-10 perces videók – 2018 novembertől
Scented up – aromaterápiás együttműködés – 2018 november
Kismamajóga oktatótanfolyam elkészült – 2018 december
Boldog Babavárás Kismamajóga program
Babavárásod 270 napból áll. Ajándékozd meg magad MI-IDŐ-vel, amikor a babáddal együtt jógáztok és relaxáltok. Csatlakozz kismamaközösségünkhöz a Boldog Babavárás Kismamajóga programmal.
Ha tetszett, kezdd ma Te is ingyenes videóimmal!
Olvass tovább kismamás bejegyzéseimből!
- Úristen, kismama vagyok, mit mozoghatok???
- Miért nem jutok el soha kismamajógára?
-
Top 7 „miért nem teszek magamért” anyukás kifogás és legyőzésük
-
“Rendszeres, pontos, kiszámítható” – ilyen a kismamajóga Györgyi szerint
- Kismama az élet zajló folyamában – 9. hét
-
18 hét története dióhéjban – avagy mi történik a 4. és 22. hét között?