Kategória: Jógáról

Adri emlékei a babavárásról és a kismamajógázásról

2019 szeptember 16.

Szerző: MEVU

Hogy emlékszel vissza, mit adott neked a kismamajóga? Miért vettél részt minden héten az órán? Néha heti kétszer is? 

Terhességem előtt aktívan jógáztam heti 1-2 alkalommal és ezt mindenképpen folytatni akartam, ezért nagyon jó volt, hogy pont akkor indítottad te is a kismamajógát 🙂 

Hogy látod, a babádra hatottak ezek a gyakorlatok?

A jógaórák alatt sosem háborgott, szerintem ugyanúgy elringatta, mint a sétálás. Ami jó a mamának, az biztosan jó a babának is. Amióta felállt, azóta aktívan nyomja a lefelé néző kutyákat, csak az a baj, hogy ez mindig altatáskor jut eszébe, mert nem akar lefeküdni 😀

kismamajóga
Adrival

És Rád?

Mindig nagyon jól esett a jóga és talán pont ennek a rendszeres, de kíméletes mozgásnak köszönhető, hogy szinte semmilyen kismamaságra jellemző tünetem nem volt, mint például derékfájás, lábvizesedés, lábgörcs is csak minimálisan – ezekre kifejezetten jók voltak az általad mutatott lábat átmozgató gyakorlatok. Aztán a szülés után is csak nagyon ritkán fájt a hátam, nyakam, vállam, és ilyenkor általában célirányosan jógáztam kicsit és hamar helyre is jöttem 🙂

Hogy van most jelen az életedben a jóga?

Sajnos a 90 perces jógaórákat gyerek mellett nem tudtam beilleszteni a napirendünkbe. Pár hete viszont elkezdtem pilateszezni, ami elég hasonló, és nagyon érzem, hogy a láb-, gerinc- és karizmaim megvannak még a 10-12 év aktív jógázásnak köszönhetően, még így is, hogy az elmúlt másfél évben már nagyon keveset jógáztam.

Mi az, amit szeretsz Mevu kismamajóga óráiban?

Nagyon figyelsz arra, hogy senki ne erőltesse meg magát túlságosan, emellett változatosak és minden testrészt átmozgatóak az órák. Az online óráknál mindig jó volt a hangulat is 🙂

Ha tetszett az írás, kérlek támogasd egy megosztással:

Címkék

A Klub jelenleg zárva van

Olvass más bejegyzéseket is!

Energia&Harmónia Jógával - Online Jóga Akadémia
Online Jóga Akadémia